Bolyhos mese

PUHA BOLYHOS MESE

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer régen két nagyon boldog ember, úgy hívták õket, hogy Tamás és Margit. Volt nekik két gyermekük, Jancsi és Juli. Hogy megértsétek, milyen boldogok voltak, tudnotok kell, milyen is volt az élet akkoriban.

Tudjátok, azokban a boldog időkben mindenki kapott születésekor egy kis puha Bolyhos Zacskót. Ahányszor az ember belenyúlt ebbe a zacskóba, ki tudott onnan venni egy Meleg Bolyhost. A Meleg Bolyhosokra nagyon nagy szükség volt, mert ha valaki ilyen Meleg Bolyhost kapott, azon elömlött a melegség és a puhaság. Azokra az emberekre, akik nem jutottak rendszeresen Meleg Bolyhosokhoz, az a veszély leselkedett, hogy hátfájósok lesznek, ettõl összetöpörödnek és meghalnak. Azokban az időkben nagyon könnyű volt Meleg Bolyhosokat kapni. Akárhányszor az ember úgy érezte, odamehetett a másikhoz, és azt mondhatta: Szeretnék egy Meleg Bolyhost! Akkor csak benyúltál a zacskódba, és kihúztál egy Bolyhost, akkorát, amely egy kislány markában is elfér. Ahogy a Bolyhos meglátta a napvilágot, mosolyogni kezdett és nagy bozontos Meleg Bolyhossá növekedett. Akkor aztán rátetted az illető vállára, fejére vagy ölébe, és az belesimult, ráolvadt a bőrére, és egész testében jó érzéssel töltötte el. Az emberek mindig kérték egymástól a Meleg Bolyhosokat, és mivel mindig szabadon hozzájutottak, nem okozott gondot eleget kapni belőlük. Mindig tele volt velük a környék, és emiatt mindenki többnyire boldog volt és meleget és lágyságot érzett.

Egyszer egy gonosz boszorkány járt arra. Dühbe gurult, amiért mindenki olyan boldog volt, hogy senki nem vásárol nála szerelmi bájitalt és csodatévő balzsamokat. A boszorkány nagyon okos volt és egy nagyon gonosz tervet eszelt ki.

Egy szép reggelen a boszorkány odalopózott Tamáshoz, míg Margit a kislányukkal játszott, és a fülébe súgta: “Nézd csak, Tamás, látod azt a sok Bolyhost, amiket Margit ad Julinak? Tudod, ha így folytatja, végül ki fog fogyni belőlük és egy sem marad számodra.” Tamás meghökkent. “Azt akarod mondani, hogy nem lesz mindannyiszor egy Meleg Bolyhos a zacskónkban, ahányszor csak belenyúlunk?” – kérdezte a boszorkánytól. “Nem bizony, egyáltalán nem – felelte a boszorkány -, és ha egyszer kifogytál, akkor annyi. Több már nem lesz.” Ezzel a boszorkány kárörvendő kacajjal elszállt. Tamás szívére vette a dolgot, és elkezdte figyelni, hányszor ad Margit valaki másnak Meleg Bolyhost. Végül nagyon elkezdett aggódni és ingerült lett, mert nagyon szerette Margit Meleg Bolyhosait, és nem akart lemondani róluk. Azon kezdett gondolkodni, hogy nem helyes, ha Margit minden Meleg Bolyhosát a gyerekekre meg másokra költi. Ahányszor csak Margit valaki másnak adott egyet, Tamás elkezdett panaszkodni, és mivel Margit nagyon szerette õt, nem adott már olyan gyakran másoknak Meleg Bolyhosokat, neki tartalékolta őket.

A gyerekek látták ezt, és hamarosan megtanulták, hogy rossz dolog Meleg Bolyhosokat adni ahányszor csak kérnek minket vagy kedvünk van hozzá. Ők is nagyon elővigyázatosak lettek. Közelről figyelték szüleiket, és ahányszor csak azt érezték, hogy szüleik túl sok Meleg Bolyhost adnak másoknak, ők is ellenkezni kezdtek. Egyre inkább azon aggódtak, hogy túl sok Meleg Bolyhost adnak ki a kezükből. Bár minden alkalommal találtak egy Meleg Bolyhost, ahányszor csak belenyúltak a zacskójukba, egyre kevesebbszer nyúltak bele és egyre fösvényebbé váltak. Csakhamar az emberek észrevették a Meleg Bolyhosok hiányát, és kezdtek kevesebb melegséget és lágyságot érezni. Elkezdtek összetöpörödni, és volt, aki bizony meg is halt a Meleg Bolyhosok hiányától. Egyre többen mentek a boszorkányhoz bájitalt és balzsamot venni, habár úgy tûnt, ezek sem segítenek.

Nos, a helyzet tényleg nagyon rosszra fordult. A gonosz boszorkány nem akarta igazából, hogy az emberek meghaljanak (mert a halott emberek nem tudnak balzsamot és bájitalt venni), így hát új tervet eszelt ki. Mindenkinek adott egy zacskót, ami nagyon hasonlított a Bolyhos Zacskóhoz, csak ez a zacskó hideg volt, míg a Bolyhos Zacskó meleg. A boszorkány zacskójának belsejében Hideg Szúrósok voltak. Ezektől a Hideg Szúrósoktól az ember nem melegséget és lágyságot érzett, hanem hideget és szúrást. Viszont megóvták az embert az összetöpörödéstől. Így aztán ettől kezdve, ha valaki azt mondta: “Kérek egy Meleg Bolyhost!”, az emberek, akik féltek, hogy kimerítik készleteiket, azt felelték: “Nem tudok Meleg Bolyhost adni neked, nem kérsz inkább egy Hideg Szúróst?”

Előfordult, hogy két ember találkozott, arra gondoltak, hogy Meleg Bolyhosokhoz juthatnának, de egyikük vagy másikuk meggondolta magát, és a végén Hideg Szúrósokat adtak egymásnak. Így történt, hogy míg kevesen haltak meg, sokan voltak boldogtalanok, és hidegnek és szúrósnak érezték magukat. Mielőtt a boszorkány megjelent, az emberek gyakran hárman, négyen, öten összejöttek, és sose tartották számon, ki ad Meleg Bolyhost kinek.

A boszorkány jövetele után az emberek kezdtek párokra szakadozni és Meleg Bolyhosaikat kizárólag egymás számára tartogatták. Azok, akik megfeledkeztek magukról, és egy Bolyhost adtak valaki másnak, bűntudatot éreztek, mert tudták, hogy partnerük valószínűleg megérti a veszteséget. Azoknak, akik nem találtak bőkezű partnerre, meg kellett venniük a Bolyhosokat, és hosszú órákig kellett dolgozniuk a pénzért. Egy másik dolog is történt. Néhány ember a Hideg Szúrósokat – ezek korlátlanul és szabadon beszerezhetők voltak – pelyhekkel és fehér festékkel vonva be őket, Meleg Bolyhosként adta tovább. Ezek a Meleg Bolyhosok valójában Műanyag Bolyhosok voltak, és további nehézségeket okoztak. Például két ember összejött és szabadon cserélt Műanyag Bolyhost, amitől feltehetően jól kellett volna érezzék magukat, ehelyett rossz érzéssel váltak el. Minthogy azt hitték, Meleg Bolyhosokat cserélnek, az embereket ez nagyon megzavarta, és nem jöttek rá, hogy amiatt van hideg szúrós érzésük, hogy sok Műanyag Bolyhost kaptak.

Tehát a helyzet nagyon-nagyon lehangoló volt, és mindez akkor kezdődött, mikor a boszorkány elhitette az emberekkel, hogy egy napon, mikor a legkevésbé várják, megeshet, hogy belenyúlnak Bolyhos Zacskójukba és nem találnak benne több Meleg Bolyhost.

Nemrég egy kedves, erős, telt és mosolygós asszony jött erre a boldogtalan vidékre. Úgy tűnt, nem hallott még a boszorkányról, és nem aggódott amiatt, hogy a Meleg Bolyhosok kifogyhatnak. Szabadon adta őket, még akkor is, ha nem kérték. Az emberek elnevezték Dús Asszonynak. Néhányan kifogásolták, mert arra tanította a gyerekeket, hogy nem kell félniük a Meleg Bolyhosok elfogyásától. A gyerekek nagyon szerették őt, mert jól érezték magukat körülötte. Ők maguk is elkezdtek Meleg Bolyhosokat adni, amikor csak kedvük szottyant rá.

A felnőtteket aggasztotta a dolog, és elhatározták, hogy törvényt hoznak a gyerekek védelmében, nehogy elfecséreljék Meleg Bolyhos készleteiket. A törvény bűncselekménynek minősítette, ha valaki nemtörődöm módon, engedély nélkül adja ki Meleg Bolyhosait. Sok gyerek azonban látszólag nem tudta vagy nem törődött ezzel, és a törvény ellenére folytatta Meleg Bolyhosok egymásnak adását, ahányszor csak kedve támadt és mindig, hogyha kérték rá. Minthogy nagyon-nagyon sok gyerek volt – csaknem annyi, mint felnőtt, úgy nézett ki a dolog, hogy a gyerekek rátaláltak saját útjukra.

Mostanában nehéz megmondani, mi fog történni. Vajon a törvény és a rend ereje megállítja a gyerekeket? Vagy a felnőttek is csatlakoznak majd a Dús Asszonyhoz és a gyerekekhez, és megkockáztatják, marad-e annyi Meleg Bolyhos, amennyi kell? Vajon Tamás és Margit felidézve azokat a napokat, mikor olyan boldogok voltak és a Meleg Bolyhosok korlátlanul álltak rendelkezésre, újra elkezdik szabadon osztani a Meleg bolyhosokat?

A harc elterjedt a földön és valószínűleg ott is folyik, ahol te élsz. Ha akarsz – és azt remélem, hogy akarsz -, te is csatlakozhatsz hozzá azzal, hogy szabadon adod és kéred a Meleg Bolyhosokat, és hogy olyan szerető és egészséges ember vagy, amilyen csak lehetsz.

Írta: Claude Steiner

Fordította: Nábrády Mária